Szia Idegen!

Örülök, hogy itt vagy az oldalamon, és kíváncsi vagy arra vajon ki lehetek én?!

Történetem

A nevem Dr. Lukács Titanilla. Közel 15 éve mozgok a plus size divat világában plus size modellként, így belülről is megfigyelhettem a molett divat alakulását.

Ahogy mondogatni szoktam, én mindig is dundi voltam, no nem kilókban, inkább ahogyan éreztem magam.

Kislány koromban balett tagozatos iskolában, később versenytáncosként, a ma már vékonynak tűnő testalkatommal én voltam az osztály husija.

Ha viszont kiléptem az iskola falai közül megdicsérték az alakomat.

Így aztán belémivódott ezek alatt az évek alatt, hogy sosem máshoz hasonlítgatom a testalkatomat, mindig csakis az énképem a fontos:) Hogy ÉN jól érezzem magam, a tükörbe nézek.

A versenyszerű tánc abbahagyása, és az egyetem meghozta magával aztán azt a plusz súlyt, amit azóta is viselek, és bár én és a hurkáim néha nem vagyunk jóban egymással, azért megtanultam megtalálni a magamhoz vezető utat.

Már nagyon régóta érzem, hogy ezt a tudást, és magabiztosságot szeretném átadni valamennyi molett, husi, dundi nőnek és lánynak, kortól függetlenül.

Életem első modellmunkája is, valamiféle kiállás volt a molett nők és az önelfogadás mellett. A hirdetésben az állt, bár már nem emlékszem a pontos szövegére, hogy muszáj látszanunk és láttatnunk magunkat ahhoz, hogy egy kicsit megváltozzon annak a megítélése milyen teltnek és mégis önmagunkkal egységben levőnek lenni.

Bár fogalmam sem volt hová jelentkezem, de azonnal megírtam az emailt a jelentkezésről.

Ebben az időszakban csak külföldről vásárolhattam 42-es méret feletti ruhát, a 3XL és 4 XL-es darabok pedig egyenesen elképzelhetetlennek tűntek.

Na, nem mintha nem lett volna elég telt, dundi, husi lány és nő már akkoriban is, egyszerűen csak nem ismerték fel a gyártók és a forgalmazók az igényt.

Ez azóta már sokat változott, és úgy érzem mégis van mit hozzáadni a jelenlegi piachoz, mind alkalmi, mind nappali ruházat terén.

A modellkedést egy bizonyos életkor felett, bár még voltak megkereséseim, magamtól fejeztem be, azonban azt éreztem valami hiányzik. Nem akarok ettől a világtól, ezektől a meggyőződésektől, és a gyönyörű ruháktól elszakadni.

Már dolgoztam az álmom megvalósításán, amikor egy korábbi megbízóm, kedves barátnőm Berecz Zsu keresett meg azzal, hogy a Duciland oldalból kivált, minőségi és különleges alkalmi ruhákat forgalmazó brandjét, a Divaland-et befejezi és értékesíteni fogja.

Atyaisten, gondoltam, mintha az élet rendezte volna így.

Hosszas töprengés, álmatlan éjszakák, tanácsok pró és kontra, mégis megszületett bennem a döntés. Felmondtam a munkahelyemen, és úgy döntöttem, mostantól csak azzal foglalkozom amivel igazán szeretnék. Összeszedtem minden bátorságomat, és elhatároztam, hogy olyan ruhákat fogok gyártani és forgalmazni, amelyeket én is szívesen viselnék.

Különleges lehetőség és egyben felelősség is a Diva-land. Mi telt, husi, dundi, plus size nők, kinek hogyan tetszik, a legvédtelenebbek, a legsebezhetőbbek pontosan azonok a rendezvényeken vagyunk, ahová estélyit és koktélruhát kell viselnünk.

Miért? Ezeken az eseményeken, legyen az esküvő, bál, szalagavató, mindenki ragyogni vágyik.

Én pedig hiszem, sőt tudom, hogy a ragyogáshoz senkit sem szabad eltakarni.

Nagy méretben is legyen minőségi az anyag, elegáns a fazon, figyelni kell a testalkatra, a megfelelő színekre, kiegészítőkre, a megfelelő szabásvonalra és hosszra.

Nagy tehát a felelőssége ennek a webáruháznak is, hiszen egy plus size nőnek egy nagy estéréjől van szó, egy meghatározó napjáról.

Én úgy érzem erre a felelősségre készen állok.

Keressetek bátran!

Titanilla